Sosem voltam a rádióhallgatás megszállottja, kivéve talán boldogult tizenéveim legelejét, amikor Szokol kategóriájú zsebrádiókon hallgattam a Calypsót, ami - akkoriban!! - egy kimondottan színvonalas, oldtimer zenéket közvetítő kereskedelmi rádióadó volt.

Később, már a kilencvenes évek közepén, komoly hangtechnikával felszerelkezve, a Danubiust hallgattam időnként, főleg Kajárik Andrea kívánságműsorát, ahol rengeteg jó zenét lehetett hallani, no meg felvenni.. (Orsós magnóra, meg ócska, Nyugatról magánimportból bekerült kazettás deck-ekre..rég volt, szép volt..)

Aztán beütött a CD-korszak, és onnantól már nem érdekelt a rádióhallgatás, untam is már hogy ki vagyok szolgáltatva mások csapnivaló zenei ízlésének, ezért felszámoltam az erre használatos "technikai hátteret", és ráálltam az audio CD-k beszerzésére, illetőleg másolására.

Most így visszanézve meg vagyok győződve arról, hogy jól döntöttem!

Időnként mégis végig kell szenvednem mások rádióhallgatási szenvedélyét, és bizony nem túl felemelő érzés a sok csapnivaló sz.rt, és idétlen bunkót hallgatni napi X órában, viszont legalább meg lettem erősítve döntésem helyességében, miszerint jobb elkerülni szinte az összes hazai rádióállomást!

Az egyik igen közismert adó műsorából szeretnék most átnyújtani a Kedves Olvasó részére egy spontán jellegű, felületes zenei elemzést, mely nemcsak a műsorszerkesztők igénytelenségét tükrözi felettébb nyilvánvaló módon, hanem a lejátszott zenék előadóit is egyértelműen minősíti!

Az "elkövető" pedig nem más, mint a - nevezzük így jobb híján - "Buzentusz Rádió"! (a többiek sem színvonalasabbak, 1-2 kivételtől eltekintve)

Bár folyton-folyvást "igazi nagy slágerekről" papolnak önfényezés gyanánt, a műsorszerkezet összeállítása meglehetősen ócska sablonokon alapszik, a műsoridő túlnyomó többségét a teljesen értelmetlen, unalmas, és feleslegesen létező angolszász pop és rockzene tölti ki. Semmitmondó, ismeretlen brit és USA zenekarok, akiknek zenei színvonala kimerül a bégető hangú, kissé mutálós kamasz stílusban kornyikáló énekes vergődésében, valamint az ez alá bejátszott dinamikátlan és jellegtelen gitár-aláfestésben, amelyben teljességgel elkülöníthetlenek a kezdés és befejezés kivételével a történések.

Nagyjából Jon Bon Jovi (Bon-Bon Dzsoni) utánérzés az egész, és bár az is hulladék zene (hulladék előadó, rossz bájgúnár a pali), de itt ezeknél még a lekoppintás sem sikerült tisztességesen, egy értelmetlen és semmitmondó, uncsi nyekergés az egész produkció.

Nos, ezekkel a szemetekkel sikeresen kitöltik a rendelkezésre álló műsoridő legalább egyharmad részét!

Ezután jön az alkoholista szekció, és bár igazán nem szándékozom bántani szerencsétlen Cserháti Zsuzsát (eléggé megverte őt az élet amúgy is, zűrösen élt és csúnyán távozott, halottakról vagy jót vagy semmit), de a tököm televan már egy bizonyos jól bevált gyakorlattal.

T.i. amíg élt, a kutyának nem kellett szegény, most hogy meghalt pár éve, állandóan nyakra-főre játtszák azt a pártíz dalt, ami megmaradt utána. Annyira azért nem volt nagy durranás szegény öreglány, hogy munkássága napi szinten kötelezően lejátszandó darab legyen bárhol is, egyszer-egyszer még elhallgatja az ember, de egy idő után már a könyökömön jön ki. Amúgy sem tetszik a rikács hangja, én azt szeretem, ha egy nő szépen, kedvesen énekel, és nem pedig úgy mint egy eszét vesztett mosómedve!

Másik alkesz meg a Horváth Charlie, akit amúgy nagy embernek tartok, csak éppen belőle is kicsit sok, pláne duettben Cserhátival, így édeskettesben inkább az addiktológiát járták volna meg, a közös vonyítás helyet.. mindketten jobban jártak volna!

Ezután egy pillanatnyi szünet következik a drogfüggők és szeszkazánok áradatában, ám ez sem hozza meg a várva várt felszabadulást a rossz élmények után. Sőt mi több, ez még nagyobb csapás mint az előzőek, mert felhangzik egy jól ismert rikácsoló üvöltés, aminek okozója szintén nem él már. Az illetőt az AIDS vitte el, és bármennyire is ocsmány, tudomány által leküzdeni való betegség is ez, néha mégis helyénvalónak érzem meglétét, legalább a társadalom helyett is szelektál a beteg hajlamúak között.. :-))

Igen, a szinte csak homokosokból álló Queen-ről van szó, akiknek meglehetősen kétséges munkásságáról még utólag is lenyúzzák az utolsó bőrt is, pedig ez a produkció sem ér semmit valójában. Más kérdés, hogy az elhalt Frédi S.ggbekuki a legkevésbé sem volt tehetségtelen előadó, és a zenekar többi tagja sem az amatőrizmusáról híres, de ez még nem menti az idegbeteg stílusú dalaikat, a feleslegesen felspannolt hírverést körülöttük, meg az egész társulatot körüllengő lanyha "melegséget"... én speciel nem nagyon díjazom, ha különféle közszereplők már a pofátlanság szintjén "másságoskodnak", vajon ez a sok kancsó kell hogy példát mutasson a fiataloknak? Ugye hogy nem!

Hozzáteszem, a zenéjüket sem kedveltem sosem, idegbeteg és zavaros az összes nótájuk, idegesítő, kellemetlen még akkor is, ha profizmus terén kifogásolhatatlan..

No meg a homárokat sem kedvelem túlzottan, és ez minden egészséges embernél is így kell(ene) hogy legyen.

Persze a felsorolásból nem hiányozhat a másik nyomorult fartúró, Elton Dzsonika sem, aki nemrégiben azt nyilatkozta valami szennylapnak, hogy " Jézus egy nagyon kedves, rokonszenves homoszexuális ember lehetett"!

Hát Dzsonika, tudod mit? A Te büdös buzi kurva anyádat, azt, tudod? Basszus, nem vagyok vallásos, sőt mi több, keményvonalas ateistának számítok, de az efféle aljas mocsokság, a másik ember esetleges vallásos érzületének ilyen nyilvánvalóan provokatív megsértése maximálisan felháborít!

Talán az ilyen beteg, ferde állatnak célszerűbb lenne nem saját magából kiindulnia, amikor egészen másvalakinek a szexuális hovatartozását pedzegeti, arról nem is beszélve, hogy még egy hivatásos teológus sem jelenthetne ki ilyeneket.. egyszóval Eltonkának a kitágult végbelébe igazán felhelyezhetne már egy SCUD rakétát valamelyik harcosabb lelkületű keresztyén embertársunk!

Miután letudtuk az aznapra esedékes szenvedélybetegeket és aberráltakat, következzék ismét a hazai pálya, azon belül is a reklám.

Harsány hegedűszóval (talán Vivaldi?) köszönt be az idehaza elérhető legocsmányabb, legmanipulatívabb "társadalmi célú hirdetés" , amelyben egy zűrös ügyeiről is meglehetősen közismert alapítvány - nevüket szándékosan nem írom ki, úgyis mindenki tudja, kikről van szó - kunyerál 1%-os adományokat, bizonyos súlyosan beteg gyerekek részére.

A szándék önmagában nemes, a megvalósítás módja már kevésbé, minden jóérzésű emberben visszatetszést keltő az elektronikus úton manipulált, szívbe markolóan könyörgő gyermekhang, úgyszintén a kenetteljes hangsúllyal vagy 50 milliószor bemondott neve az alapítványnak. Ezért, és a közszájon forgó necces ügyeik miatt is, az én adóm egy százalékát ők garantáltan nem fogják megkapni, és remélem még sok-sok honfitársam is így dönt. Inkább támogatok egy normális, korrekt kutyamenhelyet vagy múzeumot, vagy iskolát, stb..., mint hogy egy ilyen maffiagyanús akármit finanszírozzak..

Megjegyzem, hogy a súlyosan beteg gyerekek (és felnőttek!!!) minőségi és hatékony gyógykezelése a Magyar Állam feladata lenne (ostoba PR-beruházások, mint például a négyes metró, és társai helyett!), nem pedig gyanús hátterű alapítványoké..

Miután a fenti hirdetés meghallgatása után végképp elment még a maradék életkedvünk is, és bűnösnek érezzük magunkat minden beteg gyermek haláláért, folytassuk hát depis hangulatban a rádióhallgatást, hiszen a csúcspont következik, a hazai popipar remekei várnak ránk, hogy elképesztően magas színvonalú produkcióikkal elkápráztassák a művelt és igényes közönségüket!

"Most már minden mindegy, a lovacska elszaladt,

Felhők között a nap..

Kék és narancssárga, színekbe öltözött,

most már senki se bánthat, most már semmi se fájhat

Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz, örökre megtalálhatsz

Örökre elveszíthetsz"

Jujj, ez már fájdalmas. Nem volt elég az alapítvány hirdetése által generált súlyos bűntudat, most még ez is... Nem is tudom hirtelen, melyik módszert választhatnám? Patkányméreg, Andaxin, hipó-ivás, pisztoly, vagy csak egyszerűen nyissam ki a gázt és várjak? Sajnos az ablakból kiugrás itt most nem játszik, tekintve hogy földszinten vagyok, max kutyaszarba ugorhatok, az pedig általában kevéssé halálos... Legfeljebb halálosan büdös és undorító, mint amilyen ez a nóta is..  Márpedig véget kell vessek az életemnek, azzal a csirkefogóéval együtt, aki közönség elé engedi az ilyen zeneileg és szövegileg egyaránt idétlen és igénytelen, emós színvonalú muzikális hulladékot..

De sajnos Republicék továbbra is élnek és virulnak (asszem ők követték el ezt a szörnyűséget), pedig igazán nincs szükség rájuk, nélkülük is jól megvolnánk..

Némi gitáros-brites-popos-rockos-fostos bégetés és gitár vernyogtatás után jön a következő versenyző, akitől még évekkel ezelőtt is felállt a tenyeremen az összes szőr, és kínomban legszívesebben nukleáris rakéták segítségével tettem volna végérvényesen pontot a Föld bolygó létezésére.

"Jött egy felhő és leszállt közénk, mi felszálltunk rá oly könnyedén,

égő vááár, vad táncot já-ár"

Jajj, ne, Uram Istenem csak ezt neeeee!

"Buli indul nincs kiszállás szárnyalnék de nincs beszállás

égő váár, vad táncot jáár.."

Ezek a Petőfi Sándort is vérbe alázó, elképesztő szellemi teljesítmény meglétét manifesztáló sorok bizony nem átallanak helyet követelni maguknak a kortárs magyar irodalmi produkciók körében, a szövegíró legalábbis Kossuth-díjat érdemelne. Meg egy érzéstelenített 9mm-es golyót a fejébe, de ez utóbbi kitétel már csak az egyéni szociális problémámat mutatja, semmi többet.

Azt hiszem, általános isiben a magyartanárom simán megbuktatott volna, ha mondjuk fogalmazási gyakorlaton egy ilyen elmésséggel állok elő, mint a fenti zenének a szövegkörnyezete. És igaza lett volna, mert mi még a metaforák felismerését és alkalmazását is tanultuk, bizony ez általános iskolai tananyag volt, ebből egyenesen következik az a döbbenetes felismerés, hogy a szövegírónak minden bizonnyal aligha van meg a 8 általános. Ha mégis, akkor az 5 első, és 3 második osztály végzésével abszolválódott, fennen hirdetve az illető szellemi képességeit..

Mindezt maradandóan megkoronázza az énekesnő, T. O. erőszakos, nyomulós, kellemesnek egyáltalán nem mondható hangja, meg a leginkább kommunista katonai indulóra emlékeztető ritmusú, törtető, igénytelenül hangszerelt zene, amelyek így mindent összevéve kiváltképpen alkalmasak arra, hogy a produkció kiagyalóját és a közreműködőket egy életre szólóan megutáljuk.

"Egy fiú kell aki egy kicsit szexi és ha nemet mondok újrakeezdiii.."

Aranyanyám, ha nekem nemet mondanál hát úgy otthagynálak, mint eb a sz.rát, annyira nem vagy jó nő hogy bárki is különösebben törje magát miattad.. kicsit szexi fiúkát meg tudok ajánlani, van egy ismerősöm, 150 kiló, izzadt, hájas és büdös, igénytelen mint a disznó. Neked való.

Szerencsére T.O. kikopott már a hazai zenei élet fővonalából, ami igazán nem baj, nem fog hiányozni. Mint ahogy az őt egy darabig foglalkoztató Geszti Péter is mehet a levesbe, bár annak idején ő még tudott jó szövegeket írni. Aztán megérezte a pénzszagot, és sikeresen elkurvult, de ez már egy másik történet.

Miután ezt a sikersztorit is letudtuk, már elmúlt este 8 óra, így a 80-as évek slágerei következnek, ami nem is rossz húzás egyébként, csak hát képtelenek a zenei szerkesztők arra az apró figyelmességre, hogy az amúgy is agyonjátszott rikácsoló homokost kihagyják a felhozatalból. Ez a tény szomorú és sajnálatos, persze jól minősíti a kommerszitás és a "másság" megszállotait.. .-((

9 óra után 90-es évek, ami akár lehetne jó is, de nem: Itt is a silány, értéktelen produkciók vannak túlsúlyban, mint például az:

"Áj láv ju, ólvéjsz forevör" kezdetű nyálas ribanc-lihegés, amit egy Donna Nemtudomki nevű, nem túlzottan dekoratív USA-illetőségű szőke nő követett el még a kilencvenes évek közepén, a jobb érzésű hallgatóság nagy bánatára..

Az egész nóta nem áll másból, mint egy szintetizátorral előállított folyamatos szőnyeg-hangzásból, és ez a nyomorult lotyó kéjesen lihegve nyenyerészik alája.

Szégyenszemre ez a förmedvény az USA-ban hetekig vezette a slágerlistát, amire csak kétféle reális magyarázat kínálkozik.

Az egyik az, hogy az amcsik valóban ennyire igénytelen buta hülye nép, hogy ennek a szar prostinak a lemezét milliószámra megveszik. Ez a feltételezés szerintem nem feltétlenül állja meg a helyét.

A másik - realisztikusabb - tényállás pedig az lehet, hogy ez a szőke pronyó, valamelyik nagynevű kiadó tulajdonosát meglátva, átkapcsolt a torkosborz-üzemmódba, és a nevezett góré - meghálálván a szakszerű orális gondoskodást - elintézte szöszikének az első helyezést pár hétre a slágerlistán!

Nem, ne gondoljuk hogy ez lehetetlen, volt már erre példa, évtizedekkel korábbról: 1961-ben a Beatles első kislemeze elkészült ugyan, de alig tudott róla valaki, ezért az egyébként gusztustalan állat menedzserük, Brian Epstein trükkhöz folyamodott: a saját pénzén felvásárolt a lemezből egy elképesztő mennyiséget, errre persze előreugrottak az eladási listán - mit számít ugye, ha a menedzser veszi meg a hanghordozót a közönség helyett? - hirtelen megindult a reklám, a kereslet, és innentől kezdve szépen fogyott már a lemez, vitték mint a cukrot.

A Beatles persze megérdemelte a sikert, míg ez a Donna Szopóka aligha, el is tűnt utána a francba, hálistennek, senkinek sem hiányzott.

De idehaza mindig akad valami eszement barom, aki az ilyen nyomorult produkciókat is képes előrángatni a süllyesztőből, ahelyett hogy a minőségi felhozatalt részesítené előnyben!

Szerencsére innentől vége van a dalnak, elzáródik a zajláda, és végre megnyugodva veszem tudomásul a rég áhított csendet. Hiszen ez a sikeresen végigszenvedett műsortermés továbbra is megerősített sok évvel ezelőtti elhatározásomban, hogy rádiót.. nem, nem, soha!

És ezt évek óta becsülettel tartom is. Mint olvashattátok, nem véletlenül, hiszen ezt a hígfosömlést képtelenség elviselni egy valóban zeneszerető embernek. A konzekvenciákat már régen levontam, a popipar silány minősítést kapott, innentől már Ti, kedves Olvasóim is kaptatok egy kis ízelítőt a lényegből..

Ámen.